München, 5.nap
2010.08.28. 12:26
A világ kiegyenlíti önmagát.
Mivel tegnap egész nap lustálkodtam, ma hatalmas energiával ébredtem. Kinéztem, és a tegnapi napos idő után zuhogó esőre ébredt München. Reggeli közben kinéztem, hogy a mai napot a Deutsches Museumban fogom tölteni. 4 órát töltöttem el ott, nagyon érdekes volt. Leginkább a hangszereket, a fizikai részleget, a telekommunikációt és az informatikai részt vártam, de végül a repülési kiállítást élveztem a legjobban. Mire felértem a csillagászathoz, már képtelen voltam bemenni. Lökötten rohantam le a lépcsőn, ki a friss levegőre.
Onnan beugrottam a városba, mert kisütött a nap, és elvesztegetett napnak tartottam volna kihagyni. Nagyon fáradt voltam, mire hazafelé indultam. Még elugrottam vásárolni, majd a cipőmet a halálba kívánva értem vissza a lakásba. Ahogy ki akartam nyitni a lakást, a kulcs furcsán fordult. A reggel bezárt macskák kétségbeesett nyivákolása mellett konstatáltam, hogy eltörtem a kulcsot. Feszegettem még egy kicsit óvatosan, de csak egyre jobban kettévált a két rész. Kihúztam, míg még lehetett, és csak álltam az ajtó előtt. Király pillanat volt, mindenkinek ajánlom a hasonlót.
A táskáimat lepakolva felhívtam a lakástulajdonost, aki éppen Magyarországon van, aztán felmentem a házibácsihoz, aki természetesen nem volt otthon. Azt a tanácsot kaptam, hogy menjek metróval a külváros felé még egyet, és az ottani bevásárlóközpontban biztos lesz Mister Minit vagy hasonló. Az egy megálló alatt a metrón ritka madarat láttam, ellenőrt. Abban az idegállapotban csodáltam, hogy kétségbeesett kutatásom ellenére megtaláltam a bérletet a táskámnak nevezett rumliban, bár minden időt fel kellett hozzá használnom. Odaérve az Arcade-ban több boltos egybehangzó véleménye szerint nincs semmi kulccsal foglalkozó cég. Itt értem el a végponthoz. Ha nem tudom megoldani a dolgot, lakatost kell hívnom vagy a lakástulajnak hamarabb haza kell jönnie. Kilátástalannak tűnt abban a pillanatban minden. Úgyhogy ismét telefonálgatás, majd be a városközpontba.
Mikor a második ellenőr jött, átestem a holtponton. Kezdtem egyre jobban mulatni magamon és a helyzeten. Kezdtem természetesnek kezelni, hogy valami nem jön össze. A metrón meg minden megállóban azt mondták be: Bitte zurück bleiben! Hiányos nyelvtudásommal én ezt úgy értem: Kérem visszamaradni! Hát ezen perceken keresztül mulattam - furcsa humorom egyik előnye. A Stachushoz érve megdöbbentő volt nyitva találni a Mister Minitet, valamint hogy azonnal megcsinálták nekem a kulcsot. Hazafelé már bizakodó hangulatba kerültem, hiszen lehetett volna sokkal rosszabb is. Szinte futva tettem meg az utat a metrótól a lakásig, már amennyire a lábam engedte. Otthon bedugtam a kulcsot a zárba... és nem nyitotta. Egyszerűen nem sikerült jól lemásolni a kulcsot a törés miatt.
Addigra előkerült a házibácsi, akinek egy fogóval sikerült a régi kulccsal a ajtót kinyitni. Rögtön zárat cserélt, és bejuthattam a lakásba. Tépázott lelkiállapotom éjszakáig kitartott, a szombat biztosan megint lustálkodós lesz. És ahogy most látom, nem is járok vele rosszul. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.